A Magyarországi Európai Cserkészek Közhasznú Egyesület (ami az Európai Cserkészet Federációjához (FSE) tartozik) 1999-ben alakult meg. A szövetség célja fiatalok vallásos, erkölcsi és állampolgári nevelése a cserkész mozgalom eredeti módszerén keresztül, és annak szellemében, amit a cserkészet alapítója, Lord Baden-Powell gondolt ki és valósított meg, mindezt a magyar katolikus cserkészet hagyományaira építve.
A szövetségnek jó testvéri kapcsolatai vannak a többi magyar és a világban létező cserkész szövetségekkel. Együttműködik más olyan szervezetekkel is, amelyeknek a fiatalok nevelése, a szolgálat és a természet védelme a célja.
A szövetség a szó legszorosabb értelmében semleges és független minden ideológiától, párttól és politikai szervezettől.
Célunk hogy emberebb embereket és keresztényibb magyarokat neveljünk a reánk bízott gyermekekből, hogy teljes értékű tagjai legyenek az egységesülő Európának, de közben megőrizzék felekezeti, nemzeti identitásukat.
Ezért a szövetség azon fáradozik, hogy Európára és a világra nyitott fiatalokat neveljen, elősegítve a különböző népeknek, azok kultúrájának, elvárásainak, eredményeinek megismerését, és a nemzetek közötti együttműködést és barátságot.
A szövetség Európa építésének szolgálatába állítja a cserkész-nevelésnek köszönhető dinamizmusát.





