A farkaskölykök 7-11 éves fiúk, akik Falkának nevezett egységekbe gyűlnek.
A farkaskölyök ágazat célja az olyan nevelés, ami lehetővé teszi, hogy a gyermek jobb cserkész legyen, és később ügyes rover, amit annak köszönhet, hogy volt farkaskölyök is.
A Falkában kapott nevelés nem öncélú, hanem előkészíti az utat az összetettebb Csapat és Klán felé.
A módszer
A Falkában a gyermek lehetőséget kap arra, hogy örömteli környezetben élje meg a keresztény lét szépségét, a tőle telhető legjobban, tudatos és vállalt engedelmességgel, tiszta őszinteségben és testvéri jóságban azért, hogy méltó legyen nagyobb testvéreihez, akikkel egy napon majd együtt fog dolgozni.
A farkaskölykök a védőszentjük, Assisi Szent Ferenc lelkületében tanulnak, tehát úgy, hogy Isten minden teremtménye a nagyság és jóság eredménye, és minden teremtett lény az ő dicséretét zengi.
A farkaskölyök módszer ? ami a cserkészmódszer első lépése ? mindenekelőtt úgy kezeli a gyermeket, amilyen. Figyelembe veszi a gyermek személyes jellemzőit, hogy aztán a játékokon, a szabadban való életen és az örömön keresztül ki tudja azokat elégíteni. Úgy kelti fel a gyermek érdeklődését, hogy számára fantáziadús környezetet teremt, kihasználja a gyermek jóakaratát, a vágyát, hogy a felnőtteknek megfeleljen; az önbecsülését javítja úgy, hogy lehetővé teszi számára hibáinak spontán módon való legyőzését, és hogy szert tegyen bizonyos képességekre és szokásokra.
A farkaskölyök név a falkában megélt nagyon fantáziadús életből ered, ami Joseph Rudyard Kipling ?A dzsungel könyve? című művén alapszik, azoknak a nevelési magyarázatoknak a segítségével, amit a cserkészet alapítója fűzött hozzá.
A módszer által kínált főbb eszközök a következők: a törvény, a fogadalom, a mester szó, a dzsungel, a játék, a technika, a Boldog Család lelkülete. Ezeken keresztül valósul meg ? a farkaskölykök szintjén ? a B.P. által a cserkész módszer alapjaként letett 4 pont.
Törvény és fogadalom
A farkaskölyök törvény és fogadalom természetesen egyszerűbb a cserkész törvénynél és fogadalomnál; nem lenne helyes a kisebb gyerekektől elvárni, hogy olyan kötelességeknek és törvényeknek legyenek alárendelve, amiket ők nem tudnak betartani, és amik nem állnak közel hozzájuk.
A falka törvénye
1. A farkaskölyök hallgat az öregebb farkas szavára.
2. A farkaskölyök nem saját magára hallgat.
A farkaskölyök fogadalma
?Isten segítségével, megfogadom, hogy tőlem telhetően mindent megteszek, hogy hűséges legyek Istenhez, a szüleimhez, hazámhoz; hogy betartom a falka törvényét, és hogy minden nap örömet szerzek valakinek.?
(A fogadalomból)
Mester szó
A mester szó a következő: ?A tőlünk telhető legjobbat tenni?. Ez fejezi ki, hogyan igyekszik viselkedni a farkaskölyök, és hogy hogyan próbálja megélni a fogadalmát.
Dzsungel
Kipling ?A dzsungel könyve? című műve adja az alapját a farkasok történeteinek, amiket a farkaskölykök a falkában élnek meg.
A farkaskölyök fantáziáját tehát a Maugli-féle dzsungellel keltik fel, a B.P. által javasolt feldolgozás szerint.
A dzsungel egy olyan fantasztikus környezetet képvisel, amiben a falka dolgozik, és így alapvető eleme a falka életének. Azon túl, hogy a farkaskölyök fantáziáját és egy ?új nyelvezet? utáni vágyát kielégíti, a dzsungel egy mással nem helyettesíthető eszközt képvisel az erkölcsi értékek indirekt közvetítésére ? és különösen segít abban, hogy erkölcsi fogalmak típusait és viselkedési szabályokat közvetítsen. Ezen túlmenően segít a felnőtt nevelőt bevezetni a gyermek világába ? a dzsungel valójában egy fantasztikus mese, ami ugyanakkor magába foglal olyan helyzeteket és embertípusokat is, akikkel a valós életben is találkozunk.
Abban a légkörben, ami a dzsungelből következik, az Akela, Balu és az öreg farkasok minden farkaskölyökben el fogják tudni ültetni a ?tőlem telhető legjobbat tenni? utáni vágyakozást, és ily módon a gyermek aktívan részt vesz a saját énjének formálásában.
Játék
A gyermek számára a játék az élet: azzal hogy megtanítjuk jól játszani, megtanítjuk jól élni. (Az élet a falkában tehát ?játék? ? de figyelem! ? mindent ?játszva? kell csinálnunk, de semmit nem ?játékból?.)
Technika
A technika konkrét tevékenységek összessége (csomózások, munkák, kézügyességet fejlesztő dolgok, stb.), amely ellensúlyozza a fantasztikus környezetet, amiben a gyermek természetes hajlamánál fogva él. Ezeken a foglalkozásokon keresztül jó szokásokat és képességeket szerez, és fokozatosan halad előre az ösvényen.
A boldog család
A boldog család lelkülete határozza meg a falka életének egészét.
A gyermekeknek szüksége van a zajokra; hagyni kell őket, hogy zajongjanak. A nevetés is alapvető. A nevetés legyőzi a gyermekek bajainak nagy részét, vidám testvériséghez és nyitott mentalitáshoz vezet.
Az irányelvek
A farkaskölyök módszer eszközei között alkalmazzuk a farkaskölyök 5 irányelvét. Ezek is erkölcsi tartalmat hordoznak a farkaskölyök számára, és egy bizonyos értelemben a falka törvényének a pontosítását is jelentik; de nem szabad, hogy keveredjenek a törvénnyel, ami mindig a legnagyobb és legfontosabb értéket képviseli. Az irányelvek alapvetően fontos és gyakorlati tanácsok, amik segítik a farkaskölyköt abban, hogy jobban tiszteletben tudja tartani a törvényt. Az irányelvek a következők:
1. A farkaskölyök először mindig a másikra gondol.
2. A farkaskölyök szemét és fülét nyitva tartja.
3. A farkaskölyök mindig tisztán és rendesen néz ki.
4. A farkaskölyök mindig igazat mond.
5. A farkaskölyök mindig vidám.





