Honlap Az Európai Cserkészetről Jelképeink, jelvényeink

Jelképek, jelvények

E-mail Nyomtatás PDF

Jelvényeink

Az Európai Cserkészek jelvényét Kölnben, Németországban 1956-ban választották az alapítók.

Az Európai Cserkészek alapszabálya meghatározza, hogy: "minden szövetség, aki tagja az Uniónak, a MORIMOND-i apátság nyolchegyű piros keresztjét viseli ? amit általában Jeruzsálemi Szent János ispotályos rend-keresztjének neveznek ? közepén az aranyszínű liliommal, amely a cserkészetet szimbolizálja."

A liliom

Amint azt Lord Baden-Powell kiválasztotta, a világ minden cserkésze számára ez jelképezi ideáljukat... A cserkészek a liliomot veszik jelvényükként, ami egykor az iránytűkön és a térképeken mutatta Északot, a felfedezők igazodási irányát.

A liliom három csúcsa a három fő erényre hívja fel a figyelmet: őszinteség, odaadás, tisztaság.

A Szent János ispotályos keresztje

Mint több katolikus vagy protestáns szövetség, az Európai Cserkészek ezt a liliomot egy kereszt közepébe helyezték, amely azt mutatja, hogy a cserkészek ideáljának teljes kifejeződése a keresztény hitben valósul meg.

Ezt a keresztet hordozta számos lovag, akik a bátorság erényével fémjelezték magukat, a felebaráti szeretettel és a könyörülettel, amit mi is keresünk.

Ez a nyolcágú kereszt szimbolizálja a Hegyi beszéd nyolc boldogságát (Evangélium Szent Máté szerint 5,1-12) , igazi "élet-program". És nem véletlen, hogy az Egyház ezt a részt választotta ki a Mindenszentek ünnepére való olvasmánynak.

Ezt a keresztet választotta ki Sevin atya első csapata számára Lillben, 1918-ban.

A liliom rajzát a nagy rajzoló: Pierre Joubert 1957-ben újra feldolgozta és harmonizálta a kereszttel.

De még hiányzott valami... a Lobogó !

A lobogó

1966-ban a francia szövetség egy nagyszabású zarándoklatot rendezett a Mont-Saint-Michel-hez, azért, hogy a Hegy ezer éves évfordulóját megünnepelje. Egy nagy élőképet mutattak be, amely a Exodust ábrázolta, az egyiptomiakkal egyik oldalt, és a zsidókat a másik oldalt, akik arra vártak, hogy a Vörös tenger vize szétnyíljon. (A terület alkalmas volt az élőképre, mert a Mont-Saint-Michel egy franciaországi kolostor, egy olyan hegyen a tengerben, amelyet a dagály elvág a szárazföldtől, de apálykor gyalogosan át lehet sétálni.)

A zsidóknak el kellett érniük a hegyet, amely ki lett világítva, és azt ábrázolta, ahogyan a fény vagyis a Jó győzedelmeskedik a sötétség - a Rossz fölött. (A román művészetben a fehér szín ábrázolta a jót és a fekete a rosszat.) Spontán módon számos fehér és fekete zászlót készítettek a résztvevők, hogy a játék során illusztrálják a két tábort.

Miután átkeltek az öblön Mont-Saint-Michel-nél, összevarrták a zászlókat ? a fehéret a fekete ellenében, hogy szimbolizálják vele a zarándokok egységét. A fehéret a fekete fölé, a Lobogó a Jó és a Rossz harcát szimbolizálva - amely a világban és életünkben zajlik? - jött létre. Végül a fekete részt körülvarrták egy fehér szegéllyel, jelezve, hogy a Jó mindig legyőzi a Rosszat!

A következő idézet részlet egy 1960-ban megjelent brosúrából, jól illusztrálja az alapítók lelkületét :

" ?Fiúk és lányok azt mondták magukban, hogy lehetetlen, hogy minden 20 évben egymásnak kell feszülni és árvák milliói várják a következő háborút... A holttestek darabjain, amelyeket buldózerrel toltak el, a lepusztított városokban... valami fellázadt bennünk, kiabálva: ?Elég? ? Minden erőnkkel elkötelezzük magunkat ebben a harcban azok ellen, akik el akarják hinteni közöttünk a gyanú és a gyűlölet magját?. Csupán mosolyunkkal és nyitott tenyerünkkel, és azzal a kevéssel,a mi birtokunkban van, szabad, emberi és emberbaráti szívvel elindulunk egymás felé, elfogadjuk ugyanazt a piros keresztet a liliommal ékesítve..."

"Reformátusok, ortodoxok, katolikusok, csupán emlékezni akarunk arra, hogy Krisztus meghalt mindannyiunkért. A másik emberben csupán a keresztényt akarjuk látni, az embert, akit Isten szeret..."

 

Módosítás: ( 2008. május 08. csütörtök, 12:55 )  

1% a jövő ifjúságáért!

Ha adód 1%-ával a a Magyarországi Európai Cserkészek Közhasznú Egyesületét kívánod támogatni, bevallásodban tüntesd fel adószámunkat:

18685530-1-13

A rendelkező nyilatkozatot ITT töltheted le.

Köszönjük!

Legfrissebb események


Nincs esemény

Bejelentkezés


Ki van online?

Nincs